A forró nyári napok után üdítően hat a nyár végi, ősz eleji hűvösebb idő. Megkezdődött az iskola, és itt van az őszi kirándulások, majd a szüret ideje is.
Az ősszel előforduló leggyakoribb panaszok általában tudatos felkészüléssel és odafigyeléssel megelőzhetők. Milyen veszélyekre készüljünk fel?
Jellemző egészségügyi panaszok ősszel
Vírusfertőzések, meghűlés
A nyaralások után az iskolában, óvodában, közösségben tartózkodás a gyermekek körében ugrásszerűen fokozza a fertőző felső légúti hurutok előfordulását.
Fontos, hogy már egészen kicsi gyermeknek is tanítsuk meg az alapvető higiénés szabályokat, amelyek alkalmazásával csökkenthető a fertőződés esélye. A legtöbb ilyen fertőzés vírusos eredetű és cseppfertőzéssel, azaz köhögéssel, tüsszentéssel a levegő útján terjed. A „zsebkendőbe köhögj, tüsszents!” régóta ismert szabály ma is érvényes. A gyakori kézmosás szintén hozzájárul a fertőzések elkerüléséhez.
A vírusos betegségek közül az egyik legfertőzőbb a szintén cseppfertőzés útján terjedő bárányhimlő. A megbetegedések száma az őszi, téli hónapokban megszaporodik. A hólyagos kiütésekkel járó megbetegedés sokszor végigsöpör egy-egy óvodán, a betegségen addig át nem esett szülők ekkor szinte biztos, hogy pótolják gyermekkori mulasztásukat. Felnőtt korban általában súlyosabb lefolyással zajlik a bárányhimlő, és a szövődmények is gyakoribbak lehetnek, mint gyermekkorban. A megelőzés védőoltással lehetséges.
A melegebb nappalok, de az olykor már kifejezetten hideg reggelek és az esetleg napközben is feltámadó hűvös szél kedvez a meghűléses betegségek kialakulásának. Hol fázunk, hol melegünk van. Célszerű ilyenkor a réteges öltözködés, amellyel elejét vehetjük a megfázásoknak.
Rovarcsípés
Ugyanígy még számolnunk kell egy-egy szabadban elköltött ebéd alkalmával hívatlan vendégek, a darazsak megjelenésével. Mindig figyeljünk az ételünkre, italunkra mert ezekkel észrevétlenül, véletlenül a szánkba kerülő darázs csípése súlyos, akár a légutat elzáró duzzanatot okozhat.
Ízületi problémák
A nyirkos, hűvös, változékony időjárás az idősebbeket is megviselheti. Náluk főleg az ízületi gyulladások fellángolására, rosszabbodására, ízületi fájdalmakra kell számítanunk.
Allergia
Az ősz az allergiaszezon ideje is. Ismert, hogy az egyik legerőteljesebb allergénünk, a parlagfű augusztustól októberig is virágzik, és ontja pollenjeit. Szorosan a nyomában jár a fekete üröm, amely szintén vidáman virágzik még szeptemberben. Csalánfélék, libatopfélék, füvek is felsorakoznak a pollennaptár őszi hónapjainál. A kellemetlenségek ellen felvértezve magunkat már élvezhetjük az ősz illatait és színeit akár egy-egy szép kirándulás alkalmával.
Forrás: webbeteg.hu