Ki állatbaráti okokból, ki allergia miatt, ki pedig szimplán az íze miatt választja a növényi tejeket, amelyekből egyébként igen széles a paletta és legtöbbjüket akár otthon is el lehet készíteni.
Szójatej
Ez volt az első alternatíva a piacon. Fehérjeforrásként kiváló, ráadásul jóval alacsonyabb, nagyjából harmadannyi a kalóriatartalma, mint a tehéntejnek. Ezenkívül a telített zsírokat tartalmazó tehéntejjel szemben telítetlen zsírsavakat tartalmaz. A szójatejben található izoflavonoidok antioxidáns hatásúak, így védelmet nyújtanak a daganatos betegségeket is okozó szabadgyökök ellen.
Kókusztej
Telített zsírsavakat tartalmaz, így fogyókúrázóknak nem ajánlott sokat fogyasztani belőle. Viszont kifejezetten finom, extra ízt ad a reggeli müzlinek is. Ásványi anyagokban kifejezetten gazdag, magas a mangán-, a foszfor-, a magnézium-, a réz- és a vastartalma. Utóbbi miatt a sokakat érintő vérszegénységre is gyógyírt jelenthet. Sok benne a szelén is, ami antioxidáns hatású.
Zabtej
Fehérjében kifejezetten gazdag. Telítetlen zsírsavakat tartalmaz, és magas a rosttartalma. A boltban kapható kiszereléseket sokszor hozzáadott cukorral dúsítják, pedig a zabban természetesen is előfordul a cukor, így alapból is kellemesen édeskés íze van a tejnek. B- és E-vitamint nagy arányban tartalmaz, de gazdag magnéziumban is.
Rizstej
Magas szénhidráttartalma miatt érdemes odafigyelni, hogy ne vigyük túlzásba a fogyasztását. Triptofánban gazdag, ezért jól hat az idegekre. Magnéziumban, vasban és rézben is gazdag, magas a B6-vitamin-tartalma.
Mandulatej
Alacsonyabb a zsír- és a cukortartalma, mint a tehéntejnek. Habár a mandula nem a legocsóbb alapanyag, érdemes néha megvenni, vagy akár otthon elkészíteni. Fehérjetartalma ugyan nem túl magas, de vitaminokban és ásványi anyagokban is gazdag, például B- és E-vitaminban, illetve magnéziumban.
Forrás: www.life.hu